A közösség, az egyik legjobb önismereti út

A közösség, az egyik legjobb önismereti és önfejlesztésre alkalmas út. Ezzel a kijelentéssel indítom ezt a cikket, amit hamarosan alá is támasztok. Hogy miért mondják a mai embernek, hogy a közösségekben van a jövő? Miért is hozzák a legnagyobb élményeket, megéléseket, akár pozitív, akár negatív irányba a közösségek?

Amíg elszigetelődve, saját terratóriumunkba éljük a mindennapokat, addig csak egy nézőponttal találkozunk, és a sajátunk. Az, amit kiépítettünk gyermekkorunk óta, befixált személyiségünkkel. Saját ízlésem és pénztárcám szerint alakítom ki az otthonomat, saját elvárásaim szerint élem a mindennapjaimat. Ha kapcsolódok, akkor kapcsolódok, ha nem, akkor nem. Saját döntésem szerint.

Ha közösségbe kerülök, család, óvoda, iskola, munkahely, szakmai közösség, klub, stb, akkor már interakcióba lépek a környezetemmel, a saját rendszeremet hatások érik. Ezek a hatások szubjektív élményeket hoznak létre, a érzéseim, érzelmeim és saját személyiségem rendszerébe. Lehetnek a hatások által kiváltott impulzusok számomra, vagyis az érzéseim számára a legnagyobb szélsőségek. Hatalmas skálán tud hullámozni, legmélyebb és a lemagasabb állapotok között. Ezek az érzések, hatást gyakorolnak nem csak a mindennapi működésemre, hiszen tudjuk valamennyien, hogy egy dicsérettől mennyire tudunk szárnyakat növeszteni, de így közvetve, hatást tud gyakorolni hosszú távon a személyiségemre is.

A közösség az egyik legjobb önismereti és önfejlesztésre alkalmas út

A közösség és az emberi kapcsolatok folyamatosan formálnak minket. Megtanulunk alkalmazkodni, megtanulunk idomulni, megtanulunk ellenállni, megtanulunk határt tartani, megtanulunk ön érvényesíteni, megtanulunk kilógni a sorból, megtanulunk formálódni. Saját rendszerünk az impulzusok hatására átmegy egy olyan fejlődésen, amit egyedül, elszigetelődve minden bizonnyal nem így élünk meg.

Kitartok saját befixált személyiségem mellett

Ha kitartok saját befixált személyiségem mellett, akkor a közösségben, bármilyen legyen az, akár a párkapcsolat, akár egy munkahely, folyamatosan ellenállásba és falakba ütközhetek. Így nem tudom felvenni a közösség építő ritmusát és egyre intenzívebben érzem, hogy nincs itt helyem. Nem tudok együtt rezonálni, így megküzdési, illetve megoldási stratégiákat vet be a lelkem, hogy ezt túl élje. Ezek leginkább, a jól bevált eddigi élmények tapasztalásából kiindulva alakulnak. Ha eddig a legkisebb ellenállás felé haladtam és mindig azt az utat választottam ami könnyebb, akkor valószínű most is ezt teszem, szedem a sátorfámat és a számomra könnyebb úton haladok tovább. Ha eddig a szubjektív megéléseim, fájdalmak és megnemértettség mélységébe taszítottak, és a kiút gyakorta kiabálás, a veszekedés és a sértődöttség energiájában nyilvánult meg, akkor valószínű, ezt működtetem ismét, hogy a személyiségem, az egóm, na de a lelkem is kiússzon a nyugalom partjára.

Nem látok ki a saját nézőpontomból

Fontos az, hogy ebben a frusztrált, stresszes állapotban, nem látok ki a saját nézőpontomból, hanem a fixálódott rendszeremen keresztül próbálok kapálózni, hogy valami támpontot, valami stabilitást szerezzek. Mi a stabilitásnak hitt energia, ami a legközelebb van, ami a legkönnyebben elérhető? Az a saját jól bevált rendszerem. Próbálom fogni, minél inkább akarja a közösség, a saját magasabb Énem, az univerzum, hogy engedjek, én annál jobban szorítom. Kitartok, hiszen annyi energiát fektettem bele, hogy ilyen legyen, annyit dolgoztam, annyit tapasztaltam…. Már nagyon, nagyon fáj, de az egyetlen túlélést ebben látom, tehát még inkább ragaszkodok hozzá. Lehetek bármilyen spirituális úton haladó tanító, lehetek nagy guru, ha az érzelmi intelligenciám nem képes átlépni saját határaimat, ha a tudásom nem tudom gyakorlatba átültetni, ha nem békélek meg a világommal, akkor legjobb nekem, ha továbbra is elszigetelődök. Pedig, a közösség az egyik legjobb önismereti és önfejlesztésre alkalmas út.

Természetesen lehet kolostorban, elszigetelve, hosszú, hosszú éveket tölteni meditációval, önismerettel, önfejlesztéssel a megvilágosodás felé. Ez is egy csodás út! Itt nincs fizikai aktivitás. Sajnos keveseknek járható, és kevesen tudunk ebből a kultúrkörből azonosulni ezzel a fejlődéssel.

És az is előfordul, hogy valóban vannak olyan közösségek, ahol nem egyeznek a normák, nem egyeznek az érzelmi intelligencia (mentális állapotok) szintjei, ahol nem egyeznek a célok. Ilyen közegben nem érdemes sokáig „vergődni”, hiszen a sok munka fel is tudja emészteni az egyén személyes értékeit. Nem biztos, hogy megéri a fáradtságot. Érdemes mérlegelni és önreflexióval, vagy kívülálló segítségét kérve dönteni az előnyösebb lépés mellett.

Amikor már nem akarunk harcolni

Azt gondolom, hogy közösség az egyik legjobb önismereti és önfejlesztésre alkalmas út, hiszen minden egyes kapcsolódásunkkal, minden egyes közösségünkkel, amivel az életünk során találkozunk, saját fejlődésünket segíthetjük. Amikor elérkezik a belső tudatosságunknak az a szintje, amikor már nem akarunk harcolni, amikor az elfogadás VALÓBAN elfogadássá válik, akkor már képesek vagyunk a közösségeinkben békésen fejlődni, akkor már képesek vagyunk a közösséget is fejleszteni, akkor már képesek vagyunk EGYÜTT értéket teremteni.

Egymást megérteni, egymást elfogadni, egymást megélni, egymást emelni. EGYÜTT, EGYMÁSÉRT! Lehet könnyebb, együtt könnyebb.

Ezért van itt az ideje a közösségeknek, ezért van itt az ideje az önismeretnek, ezért van itt az ideje a tudatos teremtésnek, hogy a saját fejlődésünk egy magasabb síkra emelve megválthassuk magunkat!

Áldás kísérje mindannyiunk útját!

LUX AUREA – Lélekhangoló
Gazda Mónika